Ingatlan hírek
Decemberhez képest az új ingatlanok építése csökkenőben van.
2012 december hónaphoz viszonyítva szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékkal csökkent a termelés - közölte a KSH hétfőn. Az építőipar termelése 2013 januárjában 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbitól mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva.
2013 januárjában kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal kisebb mint az egy évvel azelőtti. Ezen belül 31 százalékkal csökkent az épületek építésére kötött szerződések, míg 64,7 százalékkal emelkedett az egyéb építmények építésére kötött szerződések száma. A növekedés januárban az előző évhez képest néhány közútfejlesztésre kötött szerződésnek köszönhető.
Idén január végéig kötött építőipari vállalkozások száma 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbiét. A két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések száma 1/5-el kisebb, míg az egyéb építményeké 43,1 százalékkal magasabb az elöző évihez viszonyítva. Az emelkedés elsősorban a 2012-ben a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és közműépítésre kötött nagy értékű szerződéseknek köszönhető.
A KSH megjegyzi: az adatok elemzésénél célszerű figyelembe venni, hogy januárban az építőipar egy átlagos hónap termelésének mintegy 60 százalékát állítja elő.
Forrás: MTI
